1973. január 9-én született Sean Paul Ryan Francis Henriques néven a jamaicai Kingstonban. St. Andrew-ban nevelkedett, középosztálybeli családban. 13 éves korától édesanyja egyedül nevelte, mert édesapja börtönbe került, hat évet töltött rács mögött. Szüleit az úszósport hozta össze; mindketten jelentős eredményeket értek el e sportágban, így nem meglepő, hogy Sean - szülei nyomdokába lépve - fiatalabb korában számos nemzetközi úszó- és vízilabda viadalon képviselte országát. Hazája vízilabda-válogatottjának is tagja volt, 1992-ben részt vett a barcelonai olimpián, ő vitte hazája zászlaját.

 Zenei karrierje 1996-ban indult, amikor is több kislemezt is kiadott. 1996-ban megjelentette a „Baby Girl”-t, ami első volt azok közül a raggae slágerek közül, melyek feldobták a jamaicai zenei életet. Sean hamarosan biztos helyet tudhatott magáénak a sziget dancehall előadói között. Hamarosan az egyik leghíresebb lett azok közül a DJ-k közül, akik a kilencvenes évek közepén megkíséreltek új színt vinni a jamaikai zenébe. Az igazi dancehall rajongókat elkápráztatta Sean dalszerzői képessége, és hamarosan a lányok legfőbb kedvencévé lépett elő. Az ismeretségét a 2002-ben megjelenő Dutty Rock hozta neki, amelyből, csak az USA-ban kétmillió példány kelt el. Ezután már egyenes úton volt a hírnév felé. Duettezett már Keyshia Cole-lal, Beyoncéval, Rihannával, Sashával és még sok más előadóművésszel. (Forrás: wikipedia.hu)

A Get busy című Sean Paul nóta egy klasszikus dancehall riddim, amelynek alapját a diwali adja.

 

A Grand Canyonban 2010. március 3-tól újraindul az Irie Soundz Dancehall Klub. Kéthetente szerdánként 21-02h között a korai dancehalltól napjainkig utazunk többek között Sean Paul, Shaggy, Cecile, Lady Saw, Mr. Vegas segítségével, de hogy a magyar frontot is megemlítsük Irie Maffia és Copy Con sem maradhat ki a sorból. A fenéktekerés lazítására néhány reggae, ragga, rocksteady erőteljesebb felpörgésre pedig némi ska és soca muzsika szolgál majd.

A belépés ingyenes! A flyer letölthető innen.

 

Irie maffia koncerteken jó kis átmozgató dancehall nótára "bukkanhattunk", ráadásul a Sleng teng riddim idén 25 éves, melyből a jelek szerint és a What's my name? c. albumnak köszönhetően itt a 21. századi új verzió... Erős dancehall (koncerten méginkább!!!), derékra, gerincre vigyázni, elmevesztést okozhat ;)

Az alábbi mixben az Irie maffia Bacardi Cola-ja a műfajának megfelelő modern danchall köntőst kapott többek között Mr. Vegas, T.O.K., Cecile, Vybez Kartel előadásában.

Selector emka-sleng teng cola3 by selector emka

Tek weh yuhself

 2010.02.27. 17:55

A Tek weh yuhself Mr. Vegas nótája, amely magyarul kb. annyit tesz, hogy tartsd távol magad/lépj le rösszindulatú emberek társaságától. Részlet a dalszövegből alább - természetesen patois nyelven (jamaikai angolul):

So wen you see wicked people
Tek Weh Yourself
wen yu see nasty people
Tek Weh Yourself
from dem ah study evil
Tek Weh Yourself
nah parr with dem inna vehicle
Tek Weh Yourself
and if yu best fren ah cat
Tek, Tek Weh Yourself
and yu nuh wah look flop
Tek, Tek Weh Yourself
spin wit it and nuh drop
Tek, Tek Weh Yourself
all keiva got it lock like dat.

Március 2-án (szerdán) ennek szellemében 21-02h között Tek weh yuhself - Dancehall wednesdays veszi kezdetét a Grand Canyonban. A belépés ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!

Az 1968-as születésű Shaggy (polgári nevén: Orville Richard Burrell) 18 évesen költözött szülőföldjéről New Yorkba. Már a haditengerészetnél töltött éveiben is készített felvételeket, melyek némelyikében a saját túlzó akcentusú, dörmögő raggájának ellenpontjául szolgáló énekrészeket Rayvon nevű katonacimborájára bízta, aki azóta is hűségesen felbukkan minden albumán (az Angelben is ő énekel). Egyik első közös daluk, a Big Up már felkerült a New York-i reggae listákra, de Shaggyt igazi sztárrá az Oh Carolina tette, egy három évtizeddel korábbi jamaikai sláger feldolgozása, mely az eredetiből is tartalmazott egy recsegős hangmintát. Az 1993-as Pure Pleasure album után a '95-ös Boombastic is nagy sikert aratott, Grammyt is nyert, de a '97-es Midnight Lover már relatív bukás volt, így a Virgin kiadó szerződést bontott hősünkkel. Nagy melléfogás volt! Igaz, hogy csupán egy véletlennek köszönhetően (lásd az It Wasn't Me sikersztoriját), de Shaggy vissza tudott kapaszkodni a csúcsra, sőt minden korábbi sikerét überelte. (Forrás: est.hu)

How to dance dancehall

 2010.02.24. 19:32

A dancehall-ban minden lépésnek, mozgásnak külön neve van. A zenészek sokszor meg is éneklik, hogy az adott nótájukra éppen milyen lépéseket képzelnek el. Az alábbi videóban - a mozgásokat talán legjobban diktáló - Mr. Vegas táncosaitól láthatjuk a Hot wuk, a Tamborine és a Tek weh yuhself lépéseit.

 Persze aztán lehet ezt továbbfejleszteni és Dancehall Queen címre pályázni, mint például Sisha aki előbb francia, majd európai Dancehall Queen lett - talán nem véletlenül...

1985 február 23-án egész Jamaica lázban égett: a sziget két legnagyobb Soundsysteme volt hivatalos egy Soundclashre. Black Scorpio indította a showdownt néhány eszeveszett Dubplate-ével. A táncolók már bőven leizzadtak, a hangulat forrt, amikor este tíz óra körül Jammy selectora (a Dj jamaicai megnevezése), Tupps titokzatos Dubplate-jét a lemezjátszóra helyezte. A lemez rövid ideig csak szercsegett, majd egy száraz dobpörgés és egy kemény, aluminiumos, szintetikusan csengő computer-bassline hangzott fel. A tömeg mintha robbani látszott volna, az emberek sikítottak, a kezek a levegőbe emelkedtek, minden síp, minden trombita felharsant. Pisztolylövések dördültek, sörösüvegek repültek. Elszabadult a pokol. Ami a hangládákból kirobbant az maga volt a szenzáció - ez a Sound vadonat új volt, merőben más, mint minden eddigi, ami a reggaeben hallható volt.

"Under Me Sleng Teng" énekelte egy kamaszhang az egyszerű, monoton, elektronikus ritmusra. Selector Tupps erre felrakta a második verziót is ugyanerre a ritmusra: Sugar Minott "War And Crime"-ét. Ezzel a csoda beteljesült, megszületett a digitális computerised Reggae. (A videó lejátszása előtt érdemes az oldal lévő lejátszón a Pause gombot megnyomni a zene leállításához.) 

 

Ez a forradalmi riddim, mely "Sleng Teng" néven örökre beírta nevét a reggae-történelembe, egy kis Casio szintetizátornak volt köszönhető, amely olyan olcsó volt, ahogy szólt is. Egy kis srác, bizonyos Noel Daley kapta az USA-ból, hogy a beletáplált ritmusok segítségével gyakoroljon énekelni. Barátja Wayne Smith ismerte Prince Jammyt, akinek stúdiójában már a nyolcvanas évek elején tapasztalatokat szerzett mint énekes. Ahogy a kis Casioval szórakoztak, találtak egy érdekes, előre beprogramozott demoritmust, lelassították ennek a tempóját dancehall sebességre, és Wayne énekelni kezdett hozzá. Az éjszaka alatt végül is összerímelt egy dalt, amit "Under Me Sleng Teng"-nek nevezett el. Másnap reggel beakarta mindezt mutatni Prince Jammynek, de Noel nem találta meg újra a ritmus-programot, ami csak napokkal késöbb lett meg újból.

A "beatbox"-al a hónuk alatt rohantak Jammy stúdiójába, ahol hangmérnök rákötötte a szintetizátort a keverőre, a ritmusra rátett még egy-két offbeatet, és felvette a történelmi darabot.
Jammy erre a felvételre mintegy 20 verziót készített, a legjobbakat Sugar Minot-tal, Johnny Osbourne-al, és Tenor Saw-al. A "Big Clash"-en elért hatalmas siker nyomán, az összes producer lemásolta a riddimet és elkészítette rá a saját verzióját. 1985 szeptemberéig több mint 200 (!) verzió készült a "Sleng Teng"-re.
A "Sleng Teng" után senki nem akart többé "emberi", zenészektől kézzel feljátszott Backinget hallani, a zenének strictly computerised-nak kellett lennie.

A Producereknek mindez persze az ég ajándéka volt, hiszen többé nem volt szükség nagy stúdiókra, sessionzenészekre, hiszen egy computer és egy énekes, vagy DeeJay (az MC jamaicai megnevezése) bőven elegendő volt a számok elkészítéséhez - és a nép imádta az új stílust. Prince Jammyt pedig King Jammyvé koronázták, és ő lett a nyolcvanas évek második felének legmeghatározóbb, egyben legsikeresebb top-producere. (Források: Wynands: Do the Reggae c. könyve és a shop.blogter.hu)

Végezetül néhány videót ajánlok: Cutty Ranks élőben egy korabeli felvételen, német(!) dokumentumvideó a történetről, Ninja Man, Peter Metro előadásában a riddim és a Sleng teng resurrection.

A soca főleg Trinidad&tobagón hódító irányzat, de Jamaikában is népszerű, főleg a karneváli időszakban. Gyors tempójú, kemény alapú zene, a calypso modern változata. Két fajtája ismert a ragga-soca és a chutney-soca. A ragga-soca énekbeszéd stílusában erősen a modern jamaikai dancehallra támaszkodik, míg a chutney-soca a soca őrült indiai származásúak zenéje, melynek refrénjeiben mindig a hindi énekek dominálnak.

A reggaeton egy egyedülálló változata a dancehallnak a spanyol Latin-Amerikából. Leginkább Puerto Ricoban és Panamában játsszák, de a '90-es évek óta Latin-Amerika egész területén népszerű.

Az alábbi medley-ben a klasszikus bam bam riddimmel dancehall vonallal indítunk, majd a reggaeton-on keresztül evezünk a soca és teljes felpörgésül egy kicsit a merengue vonalaira. Előadók: Mr. Vegas, Don Cheannez, Sean Paul, Daddy Yankee, Alborosie, Cutty Ranks, Peter Ram, Allison Hinds, Bunji Garlin, Mighty Calypso, Denise Belfon, Junior Killa, Amarfis, Bud Ramsey, Kevin Dubois, Shal Marshal 

Selector emka-carnival-time by selector emka

A dancehall napjainkig...

 2010.02.04. 12:42

A digitális dancehall hihetetlen népszerűségnek örvendett a 80-as évek második felében, és forradalmasította a jamaicai zeneipart is, hiszen nem volt szükség immár stúdiózenészekre sem. A korszak kitermelte a saját sztárjait is, akik közül ma már viszonylag a feledésbe merült Tenor Saw vagy Frankie Paul, de ekkor kezdték pályafutásukat olyan ma is közismert sztárok, mint Shabba Ranks (Mr. Loverman) vagy Ninjaman. Shabba Ranks-szal vált népszerűvé az a mély és rekedtes tónusú hang, amely ma is meghatározó a műfajban.

Az 1990-es évek közepén aztán egymásra talált a rasztafarianizmus és a dance-hall: ezt nevezzük „conscious” (tudatos) dancehall-nak. Az első ismert előadója a műfajnak Buju Banton volt, akinek egyszerűen elege lett a szex&fegyverek&pénz témakör ördögi háromszögéből. Ebből a generációból ő volt az első jelentős sztár, aki dreadlockot növesztett és nyíltan felvállalta raszta életvitelét. Őt aztán követték mások, akik szintén a slackness-ben kezdték a pályafutásukat (pl. Capleton), ők pedig egy teljesen új generáció számára váltak példaképpé (Sizzla, Anthony B), akik a jelen sztárjai. Közben persze nem feledkezhetünk meg a nemzetközileg népszerű nem raszta dancehall előadókról sem, akik nélkül ez a cikk sem lehetne teljes: Beenie Man, Bounty Killer vagy Sean Paul méltán öregbítették a jamaicai zene hírnevét. (Forrás: http://www.burgamann.eoldal.hu)

A dancehall-ról...

 2010.02.04. 12:41

A dancehall eredeti jelentése: „táncterem”, vagyis az a hely, ahol az emberek táncolnak. Mint ilyen, létezett Jamaicában is, már a mento és a ska korszakától kezdve. A dancehall azonban ma már zenei stílust (műfajt) jelöl, amelynek kialakulása a '80-as évek elejére tehető. A két fő „elkövető”: Henry „Junjo” Lawes és King Jammy. Az új műfaj életre hívását egyértelműen a reggae globálissá válása váltotta ki. A világ diszkóiban az emberek általában nem kedvelték a viszonylag lassú ütemű reggae zenét (még ha magát a stílust egyébként kedvelték is), mert nem igazán tudták, hogyan táncoljanak rá. Így az említett két producer a számokat kissé felgyorsította, adott esetben pedig új ütemeket is „tett” beléjük. 

A korai dancehall egyúttal új szövegvilágot hozott létre. Bob Marley halálával a raszta gyökerű témák is feledésbe merültek, s a 60-as évekbeli ska és rocksteady témái éledtek fel: a rosszfiúk, a szex, a fegyverek és a pénz. A téma tehát nem volt teljesen új, de a szövegek sokkal szókimondóbban (vulgárisak) lettek. Ezt a néhol kimondottan pornográf jellegű dancehall zenét a „slackness” (lazaság) kifejezéssel is illetik. (Két példa: Max Romeo: Play With Your Pussy; Ranking Joe: Fuck In A Dance).

A dancehall önálló műfajjá válásában hatalmas mérföldkő volt a digitális technika megjelenése. Az első jamaicai digitális felvétel szinte véletlenül született meg, amikor King Jammy egy pár dolláros Casio szintetizátor beépített ritmusát felhasználva Wayne Wade énekével felvette az Under Me Sleng Teng c. számot 1985-ben ― a „sleng teng” riddimre azóta több mint 230 számot készítettek! (Forrás: http://www.burgamann.eoldal.hu)

prezi

 2008.11.08. 20:14

süti beállítások módosítása