Kikből áll egy Soundsystem?

 2010.05.10. 15:21

Noha, működhet egy sound teljesen más felállásban is, állhat akár egy főből, de egy teljes soundsystem, annak klasszikus értelmében legalább egy selector-ból, egy mc-ből, egy operátor-ból, egy tulaj(vagy szervező)-ból, és box boys-ból áll. Na és persze nagy szerepe van a rajongóknak is, akik többnyire szervezetten követik favorizált Soundjukat és hangosan támogatják is azt minden alkalommal.

Selector: A selectornak jut a felelőségteljes feladat, hogy minden lemezt ismerjen kívűlről, tudjon gyorsan cselekedni, és lehetőleg mindig a megfelelő Tune legyen nála kéznél. Rá kell éreznie a közönség hangulatára, vagy tudnia kell formálni azt. Egy jó selectornak nem árt, ha keverni is jól tud. Lehetséges persze az is, hogy a selector megelégszik a számok kiválasztásával, ez esetben egy mixer áll a lemezjátszók mögött, és végzi ezt a feladatot.

MC: Az MC a selector legfontosabb társa, aki hangjával és dumáival támogatja annak a munkáját. Feladata a számok bemondása mellett a közönség hangulatának fokozása. Bíztat az együtténeklésre, és a Tune-nál, amelyik a publikumnak legjobban bejön, az újrajátszásra. Ez az úgynevezett "Wheel" vagy "Forward", amikor a lemezt visszatekerik, és előről kezdik, miután a Dancehall-Crowd azt hangosan, általában sípokkal, trombitákkal és egyebekkel hangot adva, nyomatékosítva megköveteli. Ez egy show alkalmával többször is előfordul.  Ugyancsak az MC gondoskodik a vidámságról, vicceket mesél, tréfál, és Soundclashnél (két, vagy több Sound egymás ellen) verbálisan gyilkolja a másik társulatot. Feladata aktuális trendek, hírek közlése mellett, a következő bulik bemondása is.

Szervező, operátor és boxboyok: A szervező nem feltétlenül kell, hogy tulaja is legyen a Soundnak, de gyakran az. Ő intézi a fellépéseket, osztja el a gázsit, és szervez minden a sounddal kapcsolatos ügyet. Az operátor (technikus) felel a hangzásért, a Soundsystemre jellemző effektekért, azok zenére keveréséért, de az esetleges technikai javításokért is. Box Boysnak nevezik a fiúkat, akik mindig ott segítenek, ahol éppen kell - pakolnak, szállítanak, szerelnek.

Massive: A rajongók, vagyis a Sound Followers, - mai divatos nevükön a Massive - jelentik a habot a tortán. De ők többek mint rajongók. Szervezett crew-kba tömörülve, kedvenc soundsystemük minden fellépésén ott vannak, árulják azok mixeit, kazettáit, és egyéni táncaikkal, öltözködésükkel tünnek fel.  Jó dancehall nem is létezhet jó massive nélkül, hiszen mit is érhet akár a legjobb sound, ha nincs aki élvezze? Egy jó buliban a massivera legalább olyan aktív feladat hárul, mint a soundsystemre. Egymásra kifejtett kölcsönhatásuk tudja csak a falakat robbantani, egyik sincs meg a másik nélkül. (Forrás: dancehall.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://dancehall.blog.hu/api/trackback/id/tr852203723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása