Utolsó reggae buli Veszprémben!

 2011.09.29. 10:59

Ahogyan a GonzoPress korábban beszámolt már róla az új drogstratégia értelmében vissza kell szorítani “a kender képével árult üdítőitalok, csokoládék, pólók, újságok, energiaitalok” árusítását és reklámozását is, sőt innentől a jamaicai eredetű reggae zene is tiltólistára kerül.

Ahogyan azt Dr. Grerzsa Ferec, a Nemzeti Drogmegelőzési Egylet (korábban Intézet) vezetője elmondta: “A reggae zene egyértelműen kapcsolatban áll a marihuánafogyasztással, és annak népszerűsítésével, így hallgatását törvényi keretek közé kell szorítani, erre pedidg legjobb megoldás a tiltás.” Gerzsa szerint a jamaikai kultúra országunkba való  beszivárgása káros hatással van nemzeti identitásunkra, hagyományaink ápolásának alapfeltételeire. A műfajjal együtt a rasztafári zászló (piros-arany-zöld) is rendszer-ellenes jelképnek minősül, viselése pénzbüntetéssel súlytható.

Még a rendelet hatálybalépése előtt megtartjuk Veszprémben az utolsó nagyszabású reggae murit október 8-án 21 órától, amelyre külföldi vendégeket is hívtunk a 10 tagú, párizsi Lion Scratch Soundsystem (http://www.lionscratch.com/, zenékhez kattints a "gőzölgő dobozra" a lemezjátszó mellett!!!) képviseletében. A sound kishazánkban először - az estén 4 fővel képviselteti magát - de magukkal hozzák nemzetközi összecsapáson abszolút első helyezést elért dubplate készletüket és bemutatják a legújabb francia, jamaikai reggae, ragga, dancehall muzsikákat, fűszerezésül pedig némi hip-hop-ot használnak. Igazi pörgős, fenéktekerős buli várható, ahol a legfőbb selector, Man Logik kezét is érdemes lesz követni - már aki tudja. 

Gyertek és ünnepeljük a rasztafarianizmust, Bob Marley-t és Jamaikát - amíg még lehet! Mert aztán ki tudja, mi lesz... Mutassuk meg utoljára, hogy mennyien szeretjük ezt a zenét és békésen ám annál irie érzésekkel kísérve tudunk mulatni!

Helyszín: Veszprém, Expresszó - Tranzit (a Gösser és a Petőfi Színház közötti udvarban)

Időpont: 2011. október 8. 21h 

Beugró: 600,- HUF

Lion Scratch bemutató muzsika (állítsd le oldalt a Mixek dobozt a hallgatáshoz!)

 

 

 

Címkék: gonzopress

A bejegyzés trackback címe:

http://dancehall.blog.hu/api/trackback/id/tr683264637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.