Gregory Isaac-re emlékezünk...

 2010.10.25. 19:21

Londoni otthonában, 59 évesen halt meg Gregory Isaacs reggae-énekes, a Night Nurse szerzője.

A kingstoni születésű Gregory Isaacs első kislemezét 1968-ban adta ki, majd pár évig a Concords trió tagja volt. 1970-ben kezdődött szólókarrierje, társalapítója volt az African Museum nevű kiadónak, első igazán nagy slágere a My Only Lover című dal. A hetvenes évek második felére a reggae egyik legsikeresebb és legfoglalkoztatottabb előadója lett, 1978-ban jelent meg Cool Ruler című lemeze, utána sokan ezen a néven hívták, illetve ő is magát. Legnagyobb kereskedelmi sikere az 1982-es Night Nurse című lemez, amelynek címadó dalát később a Simply Red és a Sly And Robbie feldolgozta együtt.

Termékenységét jól jellemzi, hogy több mint 500 lemezt adott ki Jamaicában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban. Isaacs olyan reggae és dancehall-ikonokkal zenélt együtt, mint Lee "Scratch" Perry, King Tubby, Sugar Minott, Freddie McGregor, Dennis Brown vagy Errol Holt. Isaacsnek nem csak a diszkgráfiája tekintélyes - ugyanis több mint ötvenszer tartóztatták le különböző kihágásokért, egyszer pedig fél évre le is csukták Jamaicában illegális fegyvertartásért. Hírhedt volt még drogfüggőségéről, ami miatt az évek során fogai kihullottak, hangja pedig alaposan megkopott. Ennek ellenére folyamatosan dolgozott, utolsó lemezét 2008-ban adta ki Brand New Me címmel. (Forrás: lángológitárok és Quart.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://dancehall.blog.hu/api/trackback/id/tr252398286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása