A harmadik nagylemezénél tartó Matisyahu, bár kezdetben főleg jól marketingelhető karakterével került a figyelem középpontjába, mára - különösen a 2006-os King Without A Crown című szám elegáns sikerével a háta mögött - az is kiderült, hogy a külsőségeknél jóval többről van nála szó. A könnyű balladákat, a rootsba kapaszkodó reggae-ket és a dancehall-nekirohanásokat helyükön kezelve váltogató Miller nemcsak feltűnő reklámtábla, de a műfajt értő és érző zenész is.

De nem volt könnyű életútja a ma már csak hászid reggae koronázatlan királyaként emlegetett Matthew Paul Millernek. '79-ben Pennsylvania-ban született nem hagyományörző zsidó családban. Fiatalkorában papucsos, rasztás hippi volt, akinek kedvenc hobbija a beatbox - az ilyen életvitele miatt el is tanácsolták a középiskolából. Ilyen kezdetek után csoda-e, hogy ma őt úgyismerik: Matisyahu.Később a colorado-i hegyekbe utazott "elmélkedni", ahol saját bevallása szerint megváltozott az élete. A nagy gondolkodást egy izraeli út követte, ahol amerikai iskolába járt és mindennapos látogatója lett a zsinagógának. Ezek után visszatért az Államokba, Brooklyn-ba, ahol csatlakozott a Chabad-Lubavitch közösséghez és így szigorú vallási törvények szerint élő zsidó lett.
Megnősült, megalapította zenekarát, akikkel első stúdióalbumuk Live at Stubb's néven, 2005-ben jelent meg. Ezt követte 2006-ban a Youth, amely szintén hatalmas siker volt, s Grammy-díjra jelöltek a Legjobb Reggae Album kategóriában. Az azóta is folyamatosan koncertező Miller és zenekara (a Roots Tonic) a legnagyobb fesztiválokon tolja a reggae szekerét. (Forrás: est.hu és jewbox.hu)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dancehall.blog.hu/api/trackback/id/tr942272929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása