A soundsystemekről...

 2010.05.06. 15:11

Az első soundsystemek az 1950-es években alakultak ki Jamaikában. Abban az időben aki tehette az USA-ban vállalt munkát, és általuk áramlott be az amerikai zene lemezeken. Lemezjátszója, hangfalai persze keveseknek volt, aki mindezt megengedhette magának, belépő fejében mutatta be kedvenceit a zenére éhes érdeklődőknek.

Jamaika már akkoriban is szegény ország volt, még saját rádióval sem sokak büszkélkedhettek, a hírek közlésének szép és felelőségteljes feladatát - amit nálunk a falurádió... - Jamaikán a soundsystemek látták el. Szórakoztatva és táncolva számoltak be a kingstoni fejleményekről, a politikáról, divatról, sportról, vagy éppen a legfrissebb pletykákról. Ez volt mindennek az alapja és tulajdonképpen a mai napig sincsen ez másképp: a jó mc feladata a mai napig a hangulatkeltés mellett az aktuális témák bemutatása. És így van ez nemcsak a dancehall műfajban, hanem a hiphopban is. Igen, hiszen a rap is valahonnan, valamikor innen indult.

Már késöbb, az 1960-as években alakult ki az a szokás, hogy az mc nem egyszerűen a számok között beszélt, hanem akár a zeneszámok alatt is (vagy felett?), sőt tette ezt egyre sűrűbben rímek formájában is.
Késöbb - talán ennek a szokásnak is köszönhetően - a kislemezek b-oldalán az ún. version jelent meg, azaz az a-oldal felvételének instrumentális változata, melyre adott esetben az mc élőben elbeszélhette a gondolatait.

A stílus olyan népszerűségre tett szert, hogy a mindig jó üzleti szimattal megáldott producerek lassan ezeket is lemezre nyomták. Így alakult ki a ma is ismert deejay-style, avagy a rap (és mert általában ahány mc, annyi verzió), továbbá a mai napig meghatározó riddim-kultúra is.

A legismertebbek talán a Tom the Great Sebastian, a Sir Coxsone's Downbeat (Clement Seymour Dodd tulajdona), a Trojan (Duke Reid tulajdona) és a Giant (Vincent "King" Edwards tulajdona) voltak.

 

Európában először Angliában alakultak soundsystemek. Az egyik első (és legjobbnak tartott) fehér bőrű selector David Rodigan lett, aki 1960 – as évek közepén kezdte karrierjét és mai napig elismert dj- nek számít a világban. (Források: dancehall.hu, dzep.b13.hu)

Hogy kikből áll egy-egy soundsystem, arról itt olvashatsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://dancehall.blog.hu/api/trackback/id/tr262203701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása